Főoldal
Üdvözlünk honlapunkon!
A további oldalak betöltéséhez (Család, Napló, Fotók) felhasználónév és jelszó szükséges, melyeket az info@foldicsalad.hu mailcímen kérhetsz tőlünk. Köszönjük megértésed!
Minden ember életében vannak olyan pillanatok, amelyeket valamiért emlékezetessé akar tenni, vagy megosztani örömüket másokkal. Mi most ezt tesszük. Ez a honlap a család és a barátok kedvéért - Hála Istennek jó sokan vagytok! - jött létre, és persze nem utolsó sorban magunk szórakoztatásáért.
A Földi család 2007. december 13-án alakult, mely óta számtalan boldog esemény történik velünk óráról órára. Egy gyermek születésével megváltozik az addigi élet s egyben értelmet is nyer a végtelen felelősség mellett. Minden téren változtatni és alkalmazkodni kell, legyen az házas élet, anyagi helyzet, életcélok s vágyak.
Az írás, így ez a honlap nemcsak őszinteséget, megmutatkozást jelent, hanem emlékőrzést is. Nem a magamutogatás a cél, hisz aki ismer minket, az igazán tudja mi tartozik ránk s mi a nagyvilágra. A felelősség kiírása magunkból inkább az ami nyugodtságot, örömöt jelent, mintsem azt magunkba fojtani. Két pici lány pedig óriási felelősség, főleg egy „szerelmes” Apának, vagy épp Nagypapáknak. Két gyerek duplán tanít meg a türelemre és a pontosságra, persze a rendszeresség mellett. De dupla sírást, aggodalmat és érzékenységet is jelent a határtalan boldogság mellett.
A sorok közt találhatsz tanácsokat, tapasztalatokat, ajánlásokat és lehetőségeket minden olyan dologgal kapcsolatosan, ami gyerekekkel, neveléssel összefügghet az élet bármely területén.
A bejelentkezés csupán biztonsági, illetve statisztikai szempontból szükséges, ezért megértésed kérjük. Bárkinek adunk felhasználónevet és jelszót, aki kíváncsi ránk.
Engedjétek meg, hogy pár CSALÁDIAS FÖLDI pillanatot osszunk meg Veletek. Ha elnyeri tetszéseteket és mosolyt csalunk orcátokra, akkor már megérte létrehozni az oldalt. De ha közönyös maradsz irántunk, az sem baj és ezúton is köszönjük, hogy ellátogattál hozzánk.
Üdvözlettel
Földi család

Új év, új remények, új lehetőségek. Ez az év valószínűsít sok változást az életünkben. Valamelyiket egy lehetőség indukál, míg a másikat a kényszer szüli, de rajtam kívül talán mindenki mást érinteni fog valamiképp szűk, Földi családomban. Meglátjuk! Kezdjük is az ünnepek elején. Once upon a time, a tavalyi esztendőben…
Bővebben: 49 – ÜNNEPEK